|
2007.június-szeptember
Júniusban a Zenélő Szökőkút rendezvénysorozat keretében Nyíregyháza-Sóstón
hallható az együttes, illetve a butykai Juhásztalálkozón. Meghívásunk van
a beregdaróci Kenderes Napokra és a Jóavárosi Napokra is. Augusztus 20.-i
ünnepi műsorunkat Baktalórántázán lesz látható, az Örökség
Színtársulattal közös előadáson.
A Vidor Fesztiválon (új nevén Happy Art)egy gyermek és egy felnőtteknek
szóló programunkat tekintheti meg a verszene iránt érdeklődő közönség.
2007. március-május
Március 15.-e alkalmából a nyíregyházi Főiskolán mutatta be műsorát az
együttes az Örökség Színtársulattal közösen. Továbbá önálló műsoraink
lesznek Sényőn, Tiszakonyáron, Leveleken, Pátrohán, Bújon, Hodászon és
Újfehértón.
Májusban folytatódik a Dongó turnéja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 25
iskolájában a Filharmónia szervezésében, melynek keretében a "Míg a
versől dal lesz című" műsorunkat mutatjuk be.
2007. január-február
Februárban indul a Filharmónia szervezésében az
a koncertsorozatunk, amely
Hajdú és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 15 iskolájában
mutatunk be "Míg a
versből dal lesz" címmel.
 |
ARANYLEMEZ
Decemberben nagyszerű hírt kaptunk lemezkiadónktól,
a budapesti Periferic
Recordstól: A Hazátféltő" című albumunk az eladások
alapján ARANYLEMEZ
lett világzene-verszene kategóriában. Köszönjük mindenkinek
aki szívesen
hallgatja és vásárolja lemezeinket. Reméljük, hogy
a lemez folytatásaként
kiadott idén megjelent "Itthon ez hazában" című albumunk
is ilyen sikeres
lesz. |
2006. szeptember-december
Szeptember kiemelkedő eseménye volt a Kárpátaljai
Jánosiban megrendezett
nemzetközi fesztivál, ahol megkaptuk az UKMDSZ kitűntető
oklevelét is. A
nyíregyhízi Megyei Könyvtár által lebonyolított és
A Magyar Rádió által is
közvetített Könyvtárak a játékos társadalomért rendezvényen
nagy sikerrel
mutattuk be műsorunkat október 8-án.
Az Örökség Színtársulattal október 23.i nemzeti ünnepünkre
készült közös
műsorunk bemutatása a nyíregyházi Főiskola Nagy előadójában
indul, majd
folytatódik
Hajdúdorogon, Mezőcsáton, Baktalórántházán,
Demecserben.
A téli ünnepkörre időzített "Hópelyhek tánca" című
CD anyagával decemberben
többek között Ajakon, Nyíregyházán a Kossuth téren,
Mezőladányban,
Újfehértón, Tuzséron találkozhatnak a nézők. A záró rendezvény
a
nyíregyházi
Szabadidő Csarnokban lesz december 20-án.
Megjelent az új lemezünk!
Megjelent a Dongó Együttes új,
immáron 6. önálló lemeze Itthon
ez hazában címmel . Már kapható a Periferic
Records/Stereo Kft 1114 Budapest, Bartók Béla utca
59. alatti üzletben, illetve hamarosan megrendelhető
a kiadó weboldalán. Dalrészletek a lemezeink
oldalon.
2006. április-augusztus
A tavasz a gyermekműsorok időszaka. A Napsugárhívogató
című albumunkat többek között Tiszadadán, Paszabon,
Kisvárdán és Nyíregyházán mutatjuk be.
A kurucfesztivál idején Tarpán mutatjuk be az új lemezünk
kuruc tďż˝mďż˝jďż˝ dalait az Örökség szítársulattal közösen,
augusztusban pedig Mátészalkán, Demecserben, és Sárospatakon
is szerepelünk.
2006. január-március
A következő időszak kiemelkedo eseménye, hogy az
együttes részt vesz a IV.Határontúli Magyarok Zenéje
fesztiválon, amelyet kiadónk a Periferic Records szervezett,
és 5 országban zajlanak a rendezvényei. A Dongó a
beregszászi eseményen vesz részt a Vujicsics-Sándor
együttesek társaságában.
Március 15.-e alkalmából szintén külföldre, a szlovákiai
Tornaaljára látogatunk el ünnepi műsorunkkal, amelyet
Hajdúdorogon, Demecserben és Nyíregyházán is eőadunk.
2005. november-december
Az év vége a Mikulás és karácsonyi koncertek idoszaka.
Műsorainkkat többek között Nyíregyházán, Tuzséron,
Tornyospálcán, Fehérgyarmaton, Beregsurányban és Tiszavasváriban
is bemutatjuk.
2005. szeptember-október
A Filharmónia koncertsorozatán az északkeleti országrész
25 középiskolájában mutatja be az együttes a "Mit
ékem a kincs" című albumot, amelyet Robert Burns
verseire írt a Dongó.
Az album dalaira íródott azonos című színdarab szeptembertől
rendszeresen látható lesz a Nyíregyházi Főikola Színjátszó
Körének előadásában.
2005. május-augusztus
Az együttes koncertjeit többek között Csenger, Tarpa
,Dombrád, Nyíregyháza, Esztergom városaiban lehet
látni. Akinek pedig élőben ez nem sikerült figyelje
az RTL Klub augusztus 17.-i délelőtti adását ahol
a Dongó 5 dalt játszik a Napsugárhívogató című lemezről,
és egy riport is elhangzik az aktuális újdonságokról.
2005. január-április
Műsorainkat bemutatjuk Tiszalökön, Nyíregyházán,
Debrecenben, Hajdúszoboszlón, Nádudvaron és még sok
más helyen. Március 15.-ére új műsorral jelentkezünk
a Nyíregyházi Főiskola Színjátszó Körével közösen.
és már készül az új zenés darab, amely Mit nékem a
kincs címmel a Dongó Együttes lemezén alapulva Robert
Burns életét és korát idďézi meg. Bemutatója májusban
várható.
2004. október - december
Sok fellépés várható, többek között Nyíregyházán,
Magyon, Kisvárdán Szamossályiban, Záhonyban, Budapesten,
Debrecenben, amelyeken a gyermekeknek szóló albumok
dalai hallhatók. Természetesen december hónapban a
Hópelyhek tánca című lemez dalai élveznek abszolút
elsőbbséget.
A koncertek mellett az együttes tagjai szorgalmasan
gyakorolnak, hiszen októberben folytatódnak az új
CD hangfelvételei is. Erről egyelőr annyit árulunk
el, hogy hangulatában a Hazát féltő című album folytatásának
tekinthető.
2004. augusztus - szeptember
A júliusi nyári szünet után augusztusban és szeptemberben
az együttes látható lesz többek között Jándon, a nyíregyházi
Jósavárosi Napokon, a Vidor Fesztiválon és a Múzeumfaluban.
Az Örökség Színtársulattal közös augusztus 20-i ünnepi
műsorral Nyíregyházán a Kossuth téren, Nagykállóban
és Nagyhalászon szerepel a Dongó.
2004. június
A Dongó Együttes új, önálló, ötödik albuma már az
üzletekben! Letölthető dalok és a lemez online megrendelése
a LEMEZEINK oldalon.
2004. április-május
A Kölcsey TV Víg-Keend című műsorban zenés interjú
keretében hallható lesz az új lemez 4 dala. (Végre,
hosszas álmatlan éjszakák után befejeztük a lemez
keverését is). A nyíregyházi TV-ben a május elsejei
gyermekkoncertünkből láthatnak részleteket és egy
interjú is készült az együttes vezetőjével. A tarpai
kurucfesztiválon az Örökség társulattal közös műsorunkat
adjuk elő.
2004. január-március
Tiszalökön mutatjuk be a "Míg a versből dal lesz"
című új műsorunkat, amelyet március hónapban Nógrád
megye iskolásai is láthatnak a Filharmónia szervezésében
Balasagyarmaton, Szécsényben, Magyarnándoron, Verőcén
stb.
2003. november - december
A Burns album dalainak feléneklését az influenzajárvány
utóhatásai miatt részben 2004-re kell halasztani.
Mikulás és karácsonyi koncertek többek között Nyíregyházán,
Vásárosnaményban, Tunyogmatolcson, Sóstóhegyen.
A Kölcsey TV hétvégi műsorában a Víg-keend-ben zenés
interjú hallható az Együttessel, melyben a téli albumról
hangzanak el dalok.
2003. október
Elkezdődtek a Dongó Együttes 5.-ik nagylemezének
hangfelvételei. Az album dalait Robert Burns skót
költő verseire írták az együttes fiú tagjai. A nóták
nagyon jó hangulatúak, visszaadják a skót kocsmák
hangulatát, de néhány szép lírai dal is lesz rajta.
Az október 23.-i nemzeti ünnepünkön a budapesti Pataki
Művelődési Házban szerepel a Dongó Együttes az Örökség
társulattal közös ünnepi műsorban. Az ünnepi rendezvényen
a Hazát féltő című albumról már ismert dalok hangzanak
el.
2003. április-szeptember
Koncertek Nyíregyházán, Mátészalkán, Tiszabercelen,
Mezőcsáton, Nagykállóban és még sok más helyen. Az
Örökség színtársulattal az Agusztus 20.-i ünnepi műsor
bemutatója Mátészalkán, Gávavencsellőn és Fehérgyarmaton.
2003. március
Az 1848-as szabadságharc főbb eseményeit az Örökség
színtársulat - melynek egyik alapító tagja a Dongó
Együttes - új verses-zenés összeállítással köszönti
március 15.-én a nyíregyházi Kossuth téren. A műsorban
két Petőfi Sándor megzenésítés is elhangzik, amely
előszőr hallható: "A tél halála" és "Ha férfi
vagy légy férfi."
A március 1.-i Magyar Nemzet bemutatja az együttes
"Hazát féltő" című albumát, amely két nagy nemzeti
ünnepünkre, március 15.-re és október 23.-ára íródtak
(A LEMEZEINK oldalon olvasható). A cikkíró szerint
a lemez legnagyobb érdeme, hogy a versek legmélyebb,
sokszor ki sem mondott, csak a sorok között olvasható
tartalmára reflektál mind a zene szövege, mind az
előadás.
2003. január
A január 14.-i Magyar Nemzetben "A téli ünnepkör
zenei világa" című cikk második felében olvashatunk
a Hópelyhek tánca albumról (teljes cikk a LEMEZEINK
oldalon). A cikkíró kiemeli, hogy a dalokat kidolgozott,
hangulatos megformálás és festői hangszerelés jellemzi.
2002. december
Az RTL Klub karácsonyi gyermekműsorában a december
25.-i Kölyökklubban hallható a Dongó, ahol egy hosszabb
beszélgetés mellett a "Hópelyhek tánca" albumról
is elhangzik Vannai László dala a Boldog, szép Karácsonyt!
A Kölcsey TV rögzítette a Dongó együttes Karácsonyi
műsorát a nyíregyházi KEREK ERDŐ óvodában. A jó hangulatú
koncert karácsony napján kerül adásba.
2002. november
A Magyar Nemzet november 27-i számában Gyermekversek
muzsikával címmel jelent meg Kiss Eszter Veronika
ismertetője a Dongó Együttes Napsugárhívogató című
lemezéről, amely teljes terjedelemben a LEMEZEINK
oldalon olvasható. A kéthasábos cikk író sorai szerint:
Bár a lemezborító azt hirdeti, a dalok gyermekeknek
szólnak, valójában az idősebbek is ugyanolyan élvezettel
hallgathatják. Talán a versválasztás az oka, talán
a hangszerelés sokszínűsége, vagy a megzenésítés mélysége,
amely kihangsúlyozza a vers mondanivalóját. Mindenesetre
a lemez legnagyobb erénye az élő hangzás, amely a
stúdiófelvétel ellenére barátságos klubhangulatot
áraszt. |